1. „Lopós”

Hogy, hogy nem, Galibutejev egy fél liter vodkával a kabátzsebében tért haza.
A mai árak mellett vodkának vagy egyéb töménynek még a gondolata is keserű nevetésre fakasztja az átlag alkeszt, amiről Galibutajev tájékoztatta is feleségét, Mását.
Az meg azt feleli:
- Ne dumálj má annyit, ülj le aszt kajájjunk.
- Csitt, te lopós – kiáltotta el magát szigorúan és az asztal közepére állította a fél lityót. Ő maga pedig elmosolyodott. És miután levette a csizmát és a vattakabátot, kihajtogatta a kapcáját mosakodni kezdett.
És mezítláb, frissen mosdva, egy szál trikóban leült az asztalhoz, ahol gőzölgött a scsí és a vodka élénk tekintettel nézett ki a pohárból.
- No igen...Vodka... - mondta Galibutajev és ivott.
Másenyka is ivott.
- Tessék, azt mondod: „lopós”. Hányszor mondjam neked, hogy ne beszélj így. Én dolgozó nő vagyok – kezdett rá megint.
- Tudom. Galibutajev mindent tud. A lopós az meg csak azért van, hogy élővé tegyelek. Érted?
- Nem tuom – mondta Mása.
- Hát tudjad. Élő tárgyakat akarok látni. Élettelen tárgyakat nem akarok látni és nem is látok. Téged pedig élő formában akarlak látni, azér hívlak lopósnak. Érted?
- Hogy felélesszél vagy mi? - mondta Mása bizonytalanul.
- Nem. Élővé tenni. Érted?
Mása megsértődött.
- Értem. Értem, hogy az ilyen beszédér mingyár kidoblak a lakásból! Ha élő kell, hát megkapod!
És rosszkedvében egy szuszra kiitta a fél poharat. Galibutajev elgondolkodott. És volt neki min. Arról volt itt szó, hogy nem volt egy saját zuga. Máska pedig, hát persze a felesége, de papír nincs róla. Így hát akármelyik pillanatban megkérheti, hogy húzzál innen.
- Ne csináld má a patáliát – mondta békítőleg Galibutajev.
- Pedig kidoblak – ígérte Mása. - Jönnek majd a gyerekek és kidoblak.
Hát ez az, hogy a gyerekek. Másának négy volt, de a két lányt hálistenek demobilizált katonák vették feleségül, és el is utaztak valahová.
Aztán ott van a Misa fiú, a legnagyobb görény. Egy munkahelyen dolgozott Galibutajevvel és állandóan szívózott vele. Hol valami disznóságot kérdezett tőle, hol fellökte, hol meg arra kényszerítette Galibutajevet, hogy olvasson fel hangosan az újságból, jól tudva, hogy az sehogy se tud újságot olvasni kóros mértékű szemtengelyferdülés és tanulatlanság miatt. Elkergette. Galibutajev aggódott a gúnyolódás miatt, de azért nem hagyta szó nélkül. Szemet szemért.
A kisebbik fiú, Szerjózsa látszatra ártalmatlan volt, mint egy kisúttörő, de potenciálisan ő is veszélyt jelentett Galibutajevre, szerelmére és lakására, mert ahogy felnőtt szégyellni kezdte a mamája viselkedését, melyről az egész utca tudott.
Ahogy megkajáltak, a hangulatuk is jelentős mértékben emelkedett lett, és bekapcsolták a televíziót.
- Az amerikai burzsoá professzor az adott esetben teljesen tájékozatlanságot árul el a marxizmus-leninizmus alapjait illetően – mondta a bemondó.
És így tovább. Azután koncert jött és a Closs kapitány című film. Miután a tévé véget ért és kihunyt.
Kihunyt a nap is. Véget ért a nap. Eljött az éjszaka, mely után Galibutajevnek és Másának megint el kellett menni pénzt keresni.
- Nem semmi!
- Nem, még csak nem is tízzel – Galibutajev számolni kezdett – én harminckettő vagyok, ő negyvenhárom. Szóval ő tizenegy évvel idősebb nálam.
- Mindent odaadott – folytatta boldogtalan szerelmének történetét – mindent, ami rajtam van és az enyém, ő adta oda, és még az első férjének a bőrkabátját is. Az meg technikus volt a reptéren. Mindent, a vattakabátot, a kezeslábast, az endékás nadrágot, a nemezcsizmát, a sapkát. Csak a kátrányt hagytam nála.
- Hogy jön ide a kátrány?
- Hát kátrány. Volt egy üveg kátrányom, azzal kentem be a csizmámat. Azt nála hagytam. Meg kéne kérni Misát, hogy hozza el, vagy nekem kéne érte menni.
- És most hol laksz?
- Én most nem lakom, hanem éjszakázok. Ott éjszakázok a garázsban. De azt ígérték majd kapok lakást. Pont azon a környéken. Mer különben gyorsan tél lesz. A téltől különben nem félek, mert ő mindent odaadott nekem, a csizmát is, a sapkát is. Még a szobát is megosztotta velem, más nem tud ám ilyet! Tudod...
És Galibutajev boldogan felnevetett.
Miután kikacagta magát, folytatta:
- Még csak annyit. Gyerekkorom óta rövidlátó vagyok. Azért mondják, hogy kancsal vagyok és azért végeztem csak két osztályt. Ezért nem tudtam tanulni. Nekem is jól jött volna szakmai felvilágosítás, meg különórák. De az intézetben hogyan?
- Rossz volt az intézet?
- Mért lett volna az? Most is olyan nekem, mint az otthonom. Még Filatov szemészhez is elvittek, az meg aszondta, hogy túl későn vittek el és le akarta tépni a kitüntetéseket az igazgató zsakettjáról.
- Milyen kitüntetéseket?
- Mittudomén. Kitüntetések voltak a zsakettjén, Filatov meg le akarta tépni. Maga, aszongya, tönkretette ezt a fiút. Különben nem is értem. Mind a ketten gondoskodtak rólam. Csak azt nem tudták, hogy egyből Filatovhoz kellett volna vinni. Ezért van, hogy csak az élő tárgyakat látom. Az élettelen tárgyakat nem látom. Élettelen tárgy minden, ami írva van, meg minden, ami körülöttünk van.
- Az élő tárgy pedig az én kis lopósom volt – mondta Galibutajev és többet nem kívánt velem beszélgetni, mivel azt hitte, hogy minden további kérdést kizárólag azért teszek fel, hogy gúnyolódjak rajta.